Versek

Kérésre itt egy új téma azoknak, szívesen megosztanák másokkal saját verseiket.

Köszönjük! Akkor fel is avatnám a témát két versemmel. #GregorSamsa Nyugi, a második egyáltalán nem lesz hosszú

*****

Ez ősszel íródott, a Jézusról szóló rémálmomhoz kapcsolódóan (amelyről a Jézus c. novellám is szól)

A Hegyen

Ott álltam az Olajfák hegyén,
Az én Getszemáni-erdőmben,
Tűnődtem életem értelmén
A májusi fenyvesben.

Miért élek, ha szenvedek?!
S mért szenvedek, ha élek?!
Mért tépi rák a testemet,
S utazásom mért itt ér véget?!

Már-már azt hittem, nincs Isten.
Teljesen kiüresedtem.
Nem láttam fényt a sötétségben,
Reményt a reménytelenségben.

Ott álltam az Olajfák hegyén,
Az én Getszemáni-erdőmben...
Csak egy lépés, és véget ér!
Hazatérhetek!

Már éppen ugrani készülnék,
Mikor egy hang markol szívembe,
Szentként csengett, mint egy angyalé,
Sugárzott rám Atyám szeretete!

E szeretettel nem szállhatok szembe!
Atyám miattam nem hullathat könnyet!
Élek vagy meghalok: rábízom Istenre,
Az örök, igaz Szeretetre.

*****

Ez pedig egy modern vers, összesen 2 sor (+ a cím).

Az élet értelme

Ne felejts el lélegezni!
Az élet nem több. Ennyi.

Ez lett volna az eredeti ötletem a tavalyi havas pályázatra, ám végül nem éreztem magam elégnek ahhoz, hogy azt a bizonyos első havat jól prezentáljam.


Ki látta az első havat?
A szomszédság összeszaladt.
Látta azt a Panni, Lackó,
meg a kedves Teddy mackó,
látta őt a Muki kutya,
meg az összes retyerutya.
Nagypapák és nagymamák,
meg egy pompás nagykabát.
Látta azt egy kisdiák,
meg a pajkos kiscicák.
Látta Fred, a hintaló,
be is lepte kint  a hó.
Arra sétált  Betti néni,
és ámultan nézi, nézi.
Ámde aztán jött a reggel,
napsütéssel, nagy meleggel,
Betti néni kinézett:
álmodta az egészet.

Lee, ez szerintem nagyon aranyos

De én is itt vagyok, hogy mély depresszióba taszítsak mindenkit :ikszdé: Bocsi, de tényleg. Éppen kerestem az egyik versemet, és megtaláltam ezt, amit már el is felejtettem. Úgy emlékeztem, rosszabb lett. (Egy kis segítség hozzá: a bogár szimbólum Kafka Átváltozására utal vissza, illetve az egész vers hasonlót fejez mi, mint az a novella.)

Minden

Én vagyok a fetrengő bogár az ágyban,
A fájdalom az emberi sóhajtásban,
Én vagyok a rezgés az emberi hangban,
A hang az éneklő pacsirta dalában.
Én vagyok a betű a regény lapjain,
Egy szomorú versben én vagyok a rím,
Én vagyok a jó minden rosszban,
A bánat minden boldogságodban.
Én vagyok az Istennek kedvelt szentje,
A bűnnek, mocsoknak átkozott gyermeke,
A templomi orgona megáldott billentyűje,
A sörösüveg egy hányó részeg kezében.

Minden út az enyém, de egyiken sem járok,
Mint elveszett bárány, a világban kóválygok.
Nézem a csillagokat, de nem mutatnak irányt,
Nap se süt, lámpa sem világít rám.

Én vagyok mindenki, de nem vagyok senki sem,
Ott vagyok mindenhol, de nem vagyok sehol sem,
Mindent tudok, de nem tudok semmit sem,
Én vagyok a Minden ­­- de nem vagyok semmi sem.

(2016.01.30.)

Ezt akartam megosztani pénteken:

Pályaudvaron

Csendesen szállt le az éj angyala,
Fekete szárnyát nem csattogtatva.
Halkan suhant át, nyomában
Csak a sötétség, a nyári éjszaka.

Ecsettel festette az eget feketére,
Rá kis pöttyöket - csillagokat - helyezett,
S az egyetlen nagy éjszakai tüzet,
A holdkorongot, az ezüstöset.

Az egész város sötétbe burkolózott,
Csak néhány lámpa adott sárga világot,
Mindenki aludt, kutya sem vonyított,
Az utakon rég megszűnt a forgalom.

A síneken az utolsó szerelvény érkezett meg,
Vagonjai tele voltak súlyos terhekkel.
Lágy zakatolása fokozatosan lassult le,
Ahogy nagyokat csikorgott a fékje.

A kocsik teteje a párától volt nedves,
Riadtan táncoltak rajt' a halovány fények,
Már nem pöfékelt füstöt hatalmas kéménye,
Igen, elaludt a nagy, hosszú szörnyeteg.

(2016.01.27.)

Én itt szépen írogatom a verseimet... De azért mégiscsak próbálkozom, hátha mások érdeklődését is felkelteném a téma iránt, és többen is írnánk. (Jó, még egy hete sem él a téma, tehát sok dolog változhat. Ha nagyon nem nyerő az ötlet, legfeljebb törlik az adminok.)

Nem akarok...

Nem akarok élni,
Nem akarok halni,
Istenért, hazáért
Életemet adni,

Nem akarok várni,
Nem akarok menni,
Játszani, nevetni,
Aludni vagy enni.

Nem akarok lenni.
Csak semmivé válni,
Benne feloldódni,
Mindentől megválni.

Istentől, Sátántól
Végleg szabadulni,
Világ szeme elől
Eltűnni. Elmúlni.

(2016.02.29.)

Anna Orsolya, nem tudom hogy mióta írsz, de jók a verseid, van egyfajta stílusuk. Ugyanezt a stílust látom a novelláidban is, más szóval "egyszeri vagy és megismételhetetlen" Csak így tovább!

Lee, köszi De azért van még hova fejlődnöm mindkét téren. A novelláimat elolvasva, így majdnem egy év elteltével, nem vagyok rájuk valami büszke , de azért köszi
Amúgy az első versemet 3. vagy 4. osztályban írtam anyák napjára, amit az osztályműsorban elszavaltam, meg akkoriban próbálkoztam még más versekkel is, de még nem voltam benne valami jó. 7-8. osztályban volt egy versírós korszakom, de sok helyen még elég erőltetett volt a fogalmazásom (van kevésbé rossz is, ha szeretnéd/szeretnétek, hozhatok közülük is), meg most ősz óta írok újra (közben egyszer-egyszer írtam verset, de nem volt annyira jellemző, mint most. 12-es vagyok.)

Új verseim nem nagyon vannak, ami van, az nem biztos, hogy összeegyeztethető a Fórum szabályzatával (van, amelyik például nagyon morbid). Van még pár vers, amit február végén írtam, azok közül osztok most meg kettőt.Ezek Az élet értelméhez hasonló stílusú, "furcsa" versek.

Szívverés

A szív még dobog,
A görbe mozog,
Ta- tam,
Ta- tam,
Ta- tam.
Pííí...

Ha...

Ha fecske lennék,
Repülni is tudnék.
Ha veréb volnék,
Akkor is.

(Mindkettő 2016.02.22.- én keletkezett)

Kit érdekel

A rét virágos,
Az utca világos,
Fény ragyogja be az egész világot,
Krisztus mindenkit megváltott,
S a halálból harmadnapra feltámadott.
Mindez mégis kit érdekel?

(2016.02.29.)

______________
Ez a vers nem a vallás ellen szól (én is keresztény vagyok), hanem arról, hogy a beszélőt semmi sem érdekli: sem az apróságok, sem a nagy dolgok.

Apokaliptikus tájkép

háború
romok, holttestek
tankok, emberek
letarolt pusztaság
a szívekben pusztaság.
étel nincs. víz nincs.
iskola nincs.
templom nincs.
test, szellem, lélek éhezik-szomjazik.

túlélők: özvegyek, árvák.
a férfiakat siratják
a romokat kutatják
remélik a feltámadást.

nincs szép:
nincs virág
kopaszok a fák.
nincs élet:
halott a táj
ledőlt az utolsó ház
nincs többé biztonság.

Nincs többé hazám!

haza nincs
nemzet sincs
nyelv sincs.
mit írok kopott emlék
az utolsó magyar költemény.
_____________
(2016.04.11.)

Reméljük nem ez az utolsó magyar költemény Anna Orsolya, bízzunk a szép jövőben. Amúgy.. ezt a migránsok ihlették?

Reméljük
Migránsok? :ikszdé: Nem. Én magam sem tudom pontosan. Amikor írtam, pont azon gondolkoztam, hogy kellene írni egy teljesen "lecsupaszított" verset, ahol a legalapvetőbb egységek és szabályok sincsenek jelen, tehát se nyelvtan, se mondatok, csak a szavak és szószerkezetek puszta jelentése és elrendezésük számítana. Csak szavak és formák. Azt hiszem, talán pont ez a "leromboltság" (a vers, a nyelvtan, a megszokott szerkezetek "lerombolása") volt az, ami a témát hozta magával. Mert ugye: mikor van minden lerombolva? Amikor valamilyen katasztrófa van, akár háború, akár természeti katasztrófa. Tehát szerintem maga a stílus szülte a témát, a szavak pedig csak jöttek.

Anna Orsolya: Nagyon jók a verseid, különösen ez a utolsó fogott meg nagyon az egyszerűségével, de mégis sokat mondásával. Én mindig csak giccseket tudok írni valahogy.

Mivel itt vagyok épp, és vannak verseim is, és úgy érzem aktívkodnom kell, megosztok egy párat én is. Régiek, mert újak nincsenek, de talán olvashatóak.
Ez pl. ilyen hazafias, még zászló alakja is van:

Piros, fehér, zöld

Ébredhet-e még nemzedékünk ifjú szívében
igazságért lobogó, lázas lángsugár, amely
lelkünket felizzítva a küzdés vér színében
feléleszti a nemzet ritmusát, és valamely
feledett idő eszméiből új utat teremt?

Lehet-e még hazánk szép földjén közös akarat,
mikor egyként értjük meg, a szabadság mit jelent,
S szélbe engedve a hófehér békemadarat
együtt hódítjuk meg a vén valóság-végtelent?
Lehet-e még, vagy örökre álom marad csupán?

Szeretni vágyunk majd hiába, nem kérünk jövőt,
vakon rohanunk magasztos megújulás után,
várva az üdezöld tavaszt, a messziről jövőt?
Vagy felállunk? Dicsőséges sorba, egymásután
és így ajkunkon a haza szó új értelmet nyer?

Talán
csak míg
le nem
tekint
bús
szemünk
a porba,
hol holt
értelem
között a
méltóságunk
hever.

Ez meg abortuszos, mert komoly dolgokról is kell írni. Ez amúgy megjelent valami antológiában egyszer, de valószínűleg csak a téma miatt.

Az apró halálraítélt dala

Sötét tóban úsztam, és daloltam
Megízlelve az élet örömét
Világtalanul és nyomorékként.
Mégis éreztem tiszta gyönyörét.

Dobogó szív alatt tudatlanul
Hordva, jövőtől még mit se félve,
Lebegtem néma, hölgy heteket át
Csak édes létállapotból élve.

Lüktetni kezdett bennem valami,
Gyenge testem első mozgatója,
Mint a mester első órájának
Féltve őrzött, aranyos rugója.

Megfojtott a boldogság mámora,
Hiszen gondtalan telt nap, nap után.
Hittem, valaki lehetek. Leszek!
Elég, ha egy a sok közül csupán.

Változásra keltem egyik reggel,
Szorongás uralta nyugodt tavam.
Halk sikolyként tört elő belőlem:
Feleslegesnek éreztem magam.

Hát mit nekem ártatlan naivság?
Félelemmé vált gyermeteg remény?
Elkorcsosult világom ajtaján
Nem kopoghat az élet-tünemény.

Hallom: hívnak a halál hangjai
Nyomasztó, szánalommal telt szókkal,
Elmesélik, hogyan lesz majd végem
Szenvedve, lassú vákuumcsókkal.

Megéreztem ekkor. Szipolyozott:
Vitte a kicsiny karom és lábam.
Fájdalom tépett lelki elmémbe,
Léttelen húscafatokká váltam.

Elmúltam így hát anyagnak lenni,
Csupán a belém égett kín maradt,
Ahogy véres darabokra téptek,
S szívemmel együtt a lény is szakadt.

Elszállva láttam még fosztott magam,
Emberi szemétnek bélyegezve.
Anyámnak egy könnycseppet sem értem,
Nyugton feküdt élve, lélegezve.

Ez meg nyálas, de azt hiszem MySims fórumon is megosztottam.

Csak szavak

Szálakból szőtt nekem bársonyt,
mint légynek hálót sző a pók,
ezüst vértem, s ezt nem értem,
néma csendben a földre hullt.

Csak azt kértem, véget érjen,
mégsem mozdult, de meg nem állt,
vérszárnyon járt hőshitével
vágyak nélkül az égbe szállt.

Dallá érett, elenyészett,
hamuból új életre kélt,
oldhatatlan belém égett,
de nem érzett és nem remélt.

Felrémlettek messzi képek,
öntudatlan, zord éjszakák,
láng szavak, és vak mikéntek,
lopva vívott lágy csókcsaták.

Szavakká morzsoltam én is,
mikor már szemem kiszúrta,
vasbetonból készült mégis
szívem vétkes koszorúja.

ManyóÓ, ezek a versek nagyon jók! Azt hiszem, van még mit tanulnom tőled Én nem érzem őket giccsesnek, egyszerűen csak más stílus. Az avantgárd előtt szinte csak ilyen versek íródtak, bár azért akkor is voltak kísérletezések, mint pl. Petőfi Felhők ciklusa.
Most eszembe juttattad, hogy régen én is írtam hazafias verseket, akkoriban a Kárpátia zenekar is nagy hatással volt rám, de azok a versek tényleg nem lettek valami jók, sok helyen erőltetettek voltak a rímek, meg nem is nagyon használtam még költői képeket.
Az abortuszos versed nagyon jól sikerült, a végén el is sírtam magam. Sokszor felszólalnak ellene az emberek, maga a kereszténység is. A két oldal ugyan kicsit máshogy közelíti meg a dolgot, de a lényeg ugyanaz: minden embernek joga van az élethez. Az a baj, hogy hiába hangoztatjuk, akiknek hatalmuk lenne tenni ellene, meg sem akarják hallani. Amúgy szerintem megérdemelted, hogy bekerüljön abba az antológiába, mert nagyon jó lett.

Ha már szóba került, hogy mennyire nem tudok írni :ikszdé: (mármint én mondtam az előbb), eszembe jutott, hogy írtam egyszer erről egy verset.

Kritika

A kezedben toll, asztalodon tinta,
A szépet látod, megihlet a tavasz,
Írni volna kedved, de csak botladozol,
A költészet szőttesét csak összebogozod.
Lelked már-már attilai magasságokba száll,
De lezuhansz, ha tiszta csillagfény ragyog rád.
Fejlődnél, s tudod, mit kellene írni,
De csak rohansz előre. Nem most kell sírni.

(2016.04.11.)

Most, hogy a keletkezés dátumát is megnéztem (egy ideje mindig felírom, melyik mikor íródott), elég ironikus, hogy pont a magyar költészet napján fogalmaztam meg, mennyire nincs tehetségem Vagyis lehet, hogy lenne egy kevés, ha nem sietném el a dolgokat, de azért nem vagyok egy József Attila.

Az Alkoholhoz

Óh, Alkohol, te vagy támaszom,
Legjobb barátom s egyetlen vigaszom,
Fényességed átvezet minden viharon,
Minden csepped édes vigalom.

Testvér helyett nékem testvér voltál,
Úgy vigyáztál rám, mint szerető bátyám,
Ha szomorú voltam, megnevettettél,
Jóra tanítottál, és megneveltél.

Hitetlen voltam, s te megmutattad,
Hogy a nagy Isten mily hatalmas,
Te segítesz most is, hogy szentté váljak,
És méltón nevezzenek Isten szolgájának.

Néha bár csalfa vagy, mégis szeretlek,
A lányok közül te vagy a legszebb,
A férfiak közül a legerősebb,
Vitézek közül a legnemesebb.

Olyan vagy nékem, mint költőnek kedvese,
Ihletadó múzsám, az vagy most nekem,
Hozzád zengem most is e szerelmes dalt,
A szívem ujjong, mikor te bennem vagy.

Hálát adok neked nagy jóságodért,
Ez örökké tartó, szép barátságért,
Áldott légy, kedvesem, az Úr áldjon ezerszer,
S még inkább örök áldás legyen a szent Istennek!

(2016.08.04.)

Nagyon szépek ezek a versek.
Én is megosztom veletek a sajátomat, ami kettő egész perce lett készen.

Khm.

Elfeledett meleg
Elvágtál engem,
Fehéres vattával -
Bendőm dagadtával -
Megtöltve leskelek.
Hiányolom lábad.
Egykori  melegem,
Nézd csak, mivé válhat:
Ezért vonok vállat,
Én, a zokniállat.

@Carmilla Hű, elég fáradt lehetek – amit nem csodálok, mert már megint hajnali negyed négyig gépeztem –, elsőre nem esett le, hogy miről szól a vers. De, persze, azért második olvasásra csak megértettem. Tök jó lett, egész művészien megfogalmaztad szegény zokni bánatát.

Nem tudom, hányan ismeritek JustVidmant. Ő egy nagyon jó magyar videós, de kb. fél éve nem tudott új videót feltenni, mert kórházba került Először orrpolipja volt, majd agytályog alakult ki, és valószínűleg nem, vagy csak évek múlva tud visszatérni a videózáshoz Róla, érte és neki írtam egy verset. (Bizonyos sorok utalások egy-egy jelenetre a videóiból.)

JustVidmanért

Volt egy ember, ki szavával
Fényt hozott e világba,
S a halott földnek halott porában
Új virágok nyíltak, kacarászva.

Tán nem isten volt, mégis hatalmas,
Kezében táncot járt hat alma, s
Csak ő tudta, mi kell a magyarnak:
„Nevessetek” – súgta halkan.

Megtanított, hogy mit tegyek,
Ha majd egy alkalmazással kérik meg a kezem,
Az ő szerelmes dala lesz a legújabb nyári sláger,
De addig megiszok pár B-vitaminban gazdag lagert.

Sajnos, egyszer minden tűz kialszik,
Tévedsz, ha azt hiszed, a Nap örökké világít,
A legnagyobb ember is erejét veszíti,
S a sötétség a gyászfekete leplet ráteríti.

Vajon barátunk visszatér valaha,
S mindent onnan folytat, ahol abbahagyta?
Vagy tán soha többé nem nevettet meg minket…
A választ csak egy valaki tudja: Isten.

(2017.03.07.)